Mobil eszközökre is megjelent a Final Fantasy IX

Január elején írtunk róla, hogy a korábban kizárólag az első PlayStationre megjelent Final Fantasy IX elérhető lesz PC-n, méghozzá a Steam rendszerét használva. Már korábban is volt róla szó, hogy mobil eszközökre is elérhetővé tennék a játékot, most azonban szinte a semmiből jött a bejelentés, hogy iOS és Android rendszerekre is beszerezhető már a program.

Akiket érdekel a játék, azoknak érdemes lehet felkeresni az App Store-t, valamint a Google áruházát, ahonnan beszerezhető a program, bár a korábbi részekhez hasonlóan nem lett túl olcsó az FF9 sem.

Azóta történt

Előzmények