Készül egy erősebb PlayStation 4?

Meglepő pletykákat indított útjára a minap a Kotaku, ugyanis több különböző forrásból úgy értesültek, hogy a Sony egy frissített kiadású PlayStation 4-et tervez piacra dobni. Korábban is láthattunk már új revíziókat, azonban itt komolyabb hardveres változtatásokról lenne szó, A jelenleg csak PlayStation 4.5-nek emlegetett konzol egyik legmeglepőbb újdonsága a 4K felbontású játékok támogatása lenne, amelyhez egy a mostaninál jóval erősebb GPU-t használnának. Mindemellett ugye a komolyabb grafikus teljesítmény kihatna a játékok minőségére is.

A héten tartott GDC-n állítólag a Sony már összeült több fejlesztővel is egy-egy megbeszélésre. A fentieket természetesen érdemes erősen pletyka szinten kezelni, még akkor is, ha azok a Kotakutól származnak. Ha a Sony mégis valamilyen hasonló dolog bejelentésére készülne, akkor azt több mint valószínű, hogy az E3-on jelenti be. Addig marad a találgatás, és a spekuláció.

Előzmények