Készül a Two Worlds III

Több mint 5 évvel ezelőtt jelent meg a Reality Pump Studios berkeiben készült Two Worlds II, a minap pedig hivatalosan is bejelentették, hogy a 3. résszel folytatódik a széria. Egyelőre még csak a tervezési fázisban van a projekt, azonban kiderült, hogy a korábbi részt sem hagyják magára. Ez azt jelenti, hogy kapunk 8 új multiplayer térképet, valamint 2 új sztori DLC is készül már a játékhoz. (Call of the Tenebrae, és a Shattered Embrace)

A DLC csomagokkal együtt felfrissítik a 2. rész grafikus motorját is, így valamivel szebb lesz a játék is. A 3. rész a tervek szerint minimum 3 évig készül majd, a most bejelentett DLC-k közül az első valamikor idén érkezik még. (vélhetőleg csak PC-re, nem valószínű hogy Xbox 360-ra és PS3-ra is kiadják majd őket)

Azóta történt