Így készült a Vakondok 4 - Szenttornyai László

Szenttornyai László egy iskolás társával az utcáról kopogtatott be a 80-as években a Novotrade-hez, hogy jöttek és most ők játékot szeretnének fejleszteni. Kiss Donát, az akkori stúdióvezető végül be is vette őket a fejlesztésekbe, és Spectrumra valamint az akkor épp Magyarországra került Enterprise gépekre kezdtek játékokat és egyéb eszközöket fejleszteni. Az 1992-ben a Sega által kiadott, és itt Magyarországon fejlesztett Ecco the Dolphin játék fejlesztésének projektvezetője és designere volt.

A Novotrade utódaként létrejött Appaloosa Interactive által készített játék hatalmas siker lett világszerte, így több folytatást is megélt. Az Ecco mellett olyan Magyarországon készített játékok fejlesztésében vállalt még vezető szerepet, mint például a Konami által Playstation-re és SEGA Saturn-ra 1996-ban kiadottContra: Legacy of War, vagy a Sega által Genesisre 1997-ben kiadott The Lost World: Jurassic Park.

A werk videóban arról is beszél, hogy miért volt kiemelten fontos a játékok megjelenés előtti alapos tesztelése a régi konzolos időkben.

Azóta történt

Előzmények