Így készült a Vakondok 4 - Mark Cale

Mark Cale 1982-ben alapította meg System 3 nevű angol cégét. Első nagy sikerük az 1986-ban megjelent International Karate volt, mely első európai játékként még az amerikai eladási lista élére is felkerült. A játék Atari ST-re történő átírását a magyar Novotrade-nél végezte Cseri István és Tóth Zoltán. De nem csak ezzel a munkával bízott meg magyarokat a System 3. A Stein Róberten keresztül létrejött kapcsolatnak köszönhetően a magyar Softview csapatot bízták meg a Bangkok Knights fejlesztésével, ahol C64-en nem gyakran látott hatalmas méretű mozgó karaktereket hoztak létre. De Mark Cale egy másik játékötlettel is előállt, aminek elkészítésével szintén a magyar csapatot bízta meg. Ez volt a Last Ninja, melyet 1986 karácsonyára szeretett volna kiadni, de mivel egy teljesen új és egyedi megoldásokat tartalmazó játékról volt szó, amit egyszerre több géptípusra próbáltak lefejleszteni, a fejlesztés is több időt igényelt.

A magyar fejlesztők által létrehozott egyedi, játék-motornak és pályaszerkesztőnek is tekinthető Integrator lehetővé tette, hogy addig nem látott minőségű grafikával készülhessen el a játék. Viszont mivel a magyarok többszörösen kicsúsztak a vállalt határidőből, így végül Mark Cale 1987-ben visszavette Angliába mindkét fejlesztést. A magyarok szerepe viszont megkérdőjelezhetetlen a Last Ninja létrejöttében, amiről maga Mark Cale is mesél a werk videóban.

Azóta történt

Előzmények