Megjelenési dátumot kapott a SOMA

A Frictional Games bejelentette a SOMA című játékuk megjelenési napját, amely a tervek szerint szeptember 22-én lesz esedékes. Az Amnesia fejlesztőcsapata már bebizonyította, hogy értenek a horror műfajhoz, így biztosan tartalmas borzongásban lesz részünk megjelenéskor. A sztori szerint váratlan és furcsa dolgok zavarják meg egy kutatóállomás mindennapjait, majd azt követően minden teljesen elnémul. A legújabb videóban ebből láthatunk részleteket.

RAW videó

A különlegesnek tűnő játékban nem lesznek fegyverek, így még nehezebb lesz túlélni a víz alatti állomáson. A játék a tervek szerint kizárólag PC-re, és PlayStation 4-re lesz kapható.

Azóta történt

  • SOMA - Rövid előzetes a víz alól

    A túlélő horror játék megjelenéséig még több mint két hónap van hátra, de az eddig látottak alapján megéri a várakozás.

  • SOMA - Terror a mélyből

    A túlélő horror játék megjelenéséig még több mint két hónap van hátra, de az eddig látottak alapján megéri a várakozás.

  • SOMA - Borzongás felsőfokon

    A Frictional Games ismét egy túlélőjátékkal jelentkezik, amelyben ezúttal egy kutatóállomáson kell túlélni a ránk váró borzalmakat.

  • Sztori előzetest kapott a SOMA

    Akik ismét egy kis borzongásra vágynak, azoknak érdemes lesz várniuk a játékra.

Előzmények

  • Heti retro bemutató: Blood

    Visszatérés abba a korba, ahol egy jó FPS-hez elég volt némi horror, egy csiper paródia, meg persze hatalmas fegyverek!