Megjelenési dátumot kapott a Carmageddon: Max Damage

Február végén írtunk róla, hogy bejelentették a Carmageddon: Max Damage című játékot, amely tulajdonképpen a PC-n már jó ideje elérhető Carmageddon: Reincarnation átdolgozott kiadása lesz majd. Akik utóbbival rendelkeznek, azok majd ingyen megkapják az új verziót, azonban nemrég kiderült a hivatalos premier napja, valamint az, hogy elsőként csak konzolokra lesz beszerezhető a program.

Akik szeretnének részt venni egy őrült száguldozásban, azoknak június 3-tól lesz lehetőségük erre PlayStation 4-en és Xbox One-on. A PC-s verzió valamikor később érkezik.

Azóta történt

Előzmények