Ma jelent meg a BioShock első része iOS-re

Leaderboard rendszerrel, digitálisan elérhető művészeti kiskönyvvel, és az eredeti tartalom csonkolatlan, teljes kiadásával érkezett meg a mai napon iOS platformra a 2007-ben több tucatnyi év játéka díjjal kitüntetett FPS játék, a BioShock. A Ken Levine (System Shock 2, BioShock Infinite, SWAT 4) desginer által megalkotott programban egy víz alatti világban, Rapture-ban kalandozhatunk, hogy sok-sok bolyongást követően szembenézzünk a múltunkkal, a jelenünkkel, és a jövőnkkel.

BioShock iOS

A 2K nem először teszi meg, hogy hatalmas sikert aratott asztali videojátékából mobiltelefonokra is elérhető változatot készít, hiszen az XCOM: Enemy Unknown is debütált pár hónapja, szintén teljes tartalommal, ráadásul belőle pár hónap késéssel, de készült Android port. Remélhetőleg a BioShock is elvándorol majd az itthon is hihetetlenül népszerű tabletekre és telefonokra, hiszen a kiadó programon belüli vásárlások lehetősége nélkül, teljes élményt nyújtva osztja meg egykori sikereit a publikummal.

Azóta történt

  • System Shock Remake - Megjöttek az első képek

    Alig két hete volt róla szó, hogy érkezhet a klasszikus játék felújítása, most pedig már az első összehasonlító képek is megjelentek.

  • Jön a System Shock 3?

    Elindult egy teaser oldal, valamint egy visszaszámláló is, napokon belül kiderül, hogy valóban a híres széria új részét kapjuk-e meg.

Előzmények