Kiszivárgott információk az új Mass Effectről

Érdekes anyag tűnt fel a Mass Effect széria legújabb részéről egy Reddit felhasználónak köszönhetően. Ebben azt állítja, hogy a Bioware által szűk körben kiküldött kérdőív alapján rengeteg dolog kiderült a készülő játékról. Természetesen a lentieket sem a Bioware, sem az EA nem erősítette meg, de a komolyan vehető szivárogtatók szerint (Shinobi602) is valódi anyagról van szó.

A történet teljesen új helyszínen fog játszódni, ezúttal az Androméda galaxisban kalandozhatunk majd, pontosabban a Helius Cluster lesz a célterületünk, térben és időben messze Shepard küldetéseitől. (Ez a terület négyszer akkora mint a korábbi részek helyszínei.) Főhősünk egy tapasztalatlan felfedező lesz, akinek nem más a célja, mint hogy új otthont találjon az emberiségnek, ezzel biztosítva annak jövőjét. A galaxis természetesen nem sivár, így a túléléshez fejleszteni kell majd a csapatot, valamint az űrhajót is, így könnyebb lesz az idegen fajok és ellenséges csapatok támadásai túlélni.

A sztori középpontjában egy misztikus és erős idegen faj, a Remnant áll, akiknek a fejlett technológiája lehet majd a kulcs az új területek elfoglalásához. Természetesen másnak is fáj a foga erre a technológiára, szóval nem lesz egyszerű dolga a játékosoknak.

A végigjátszás során 7 különböző csapattársat kapunk magunk mellé, akik a tervek szerint részletes háttértörténettel rendelkeznek, valamint egyedi képességeket kapnak. A csatákban ismét két társat lehet magunkkal vinni, így mindenképp meg kell fontolni, hogy kit választunk.

Mivel a galaxis nagyon nagy, a játékosok nem tudnak mindig ott lenni mindenhol, ezért zsoldosokat lehet felbérelni, akik a Strike küldetéseket csinálják, amíg mi a fő sztorivonallal ismerkedünk. Emelett lesz lehetőség aktív Strike küldetéseket is megcsinálni, ahol 3 másik játékos segítségével lehet ezeket a missziókat véghezvinni. Minél többen megyünk, annál nagyobb lesz a jutalom.

Ahogy azt várni lehetett, visszatér a többszereplős mód is az új Mass Effectbe. A horda módban 4 játékos küzdhet az egyre nagyobb hullámokban érkező ellenfelek ellen, a megnyert pénzösszegeket (APEX néven fut a pénz ebben a világban) pedig az egyjátékos módban is elkölthetik. Ennek a hordának egy másik módjában, a Khet Outpost esetében a győzelem után erősödik a terület feletti irányításunk.

Újdonságként hathat, hogy a játékban lesznek úgynevezett Remnant Vault raidek is, amelyeket a Remnant Monolith-ot aktiválásával érünk majd el. Ezek teljesítése nem egyszerű, de siker esetén megkapjuk a megérdemelt felszereléseket és tapasztalati pontokat. A raidnek lesz egy elite verziója is, ezek még nehezebbek lesznek, de itt már különböző feladványokat is végre kell majd hajtani.

A fentieket természetesen nem erősítette meg (Igaz nem is cáfolta) sem az EA, sem a Bioware, így érdemes fenntartásokkal kezelni. Annyi biztos, hogy az idei E3-on kint lesz lesz a játék, vélhetőleg rengeteg új információval és egy új előzetessel.

Azóta történt

Előzmények