Jövő héten bejelentik az Undead Labs új játékát

A State of Decay üde színfolt volt a zombis játékok palettáján: a fejlesztőstúdió jól megragadta az élőholtaktól hemzsegő világ lehetséges problémáit, a sajátságos mentési rendszernek és a folyamatosan elhulló karaktereknek hála ráadásul folyamatosan kihívást tudtak teremteni a próbálkozóknak. Az eredetileg 2013-ban, Xbox Live-ra debütált játék végül egy éves késéssel PC-re is megjelent, az Early Access program keretében már a végső változat előtt közel egymilliót értékesítettek belőle, így jó eséllyel nem sajnálta a Microsoft, hogy a program készítőivel, az Undead Labs-al több évre és játékra szóló szerződést kötöttek, mint kiadó.

Hétfőn megismerhetjük ezek közül az egyiket: a stúdió Twitteren jelentette be, hogy új játékuk, amelynek se a State of Decay-hez, sem a zombikhoz nem lesz köze, ekkora mutatkozik majd be a nagyérdemű előtt. A program a már említett Microsoftos együttműködés miatt jó eséllyel Xbox One exkluzív lesz, bár ezt még nem erősítette meg a fejlesztőcsapat.

Azóta történt

Előzmények