Jön a Shadow Warrior 2

Shadow Warrior még 1997-ben jelent meg és próbált a Duke Nukem nyomdokaiba lépni. Tette ezt úgy, hogy a Duke-ban látott grafikus motort használta, de több fejlesztést is sikerült összehozniuk a készítőknek. Hosszú idő telt el a megjelenés óta, majd új hírként kaptuk meg, hogy egy teljes felújítást kap a játék, amely végül 2013-ban megjelent PC-re, majd a következő évben asztali konzolokra is. (PS4, Xbox One).

Sokan beszéltek már anno a folytatásról, de a készítők egészen mostanáig vártak a bejelentéssel, jön ugyanis a Shadow Warrior 2, amelynek az első bemutatóját már az E3 előtt leleplezték. További konkrétumokat egyelőre nem árultak el a fejlesztők, a teljes előzetes az E3-on lesz majd látható.

Azóta történt

Előzmények