Ismét pletykálják a Final Fantasy VII teljes felújítását

Miközben az évek során folyamatosan érkeznek különböző platformokra a Final Fantasy játékok, addig rajongók egy nagyobb csoportja a klasszikus 7. rész felújítása után áhítoznak. Bár korábban is voltak már ilyen vágyálmok, a PlayStation 3-ra bemutatott Final Fantasy VII technológiai demó után még jobban rápörögtek az emberek a témára. Azóta időközönként előjön a téma, de hivatalosa bejelentés továbbra sincs, a Square szerint nem készül a felújítás, mert túl nagy munka lenne. Ettől függetlenül a PC-re újra kiadott alapjátékot tavaly bejelentették PS4-re is, de a Siliconera állítása szerint készül egy valódi, teljes remaster kiadás is.

Ilyen stílusú lenne majd az felújítás?

A szóbeszédek szerint az új kiadás modern kinézetét a Dissidia: Final Fantasy játékokban látottakhoz, valamint a Final Fantasy VII: Advent Children animációs filmben bemutatott kinézethez hasonlítana. Reméljük hamar tisztázódnak a dolgok, mert sokak szerint nem szép dolog ilyennel viccelődni, hiszen rengetegen várnák az új verziót.

Azóta történt

Előzmények