Így készült a Vakondok 4 - Stein Róbert

Stein Róbert 1956-ban menekült el Magyarországról, és néhány hónappal később Angliában kötött ki. Másfél éven keresztül egyik helyről a másikra került családjával, mire végre állandó lakhelyet tudtak szerezni. Érdekelte a számítástechnika, azon belül is főleg a különböző sakk-gépek. Így ezek kereskedelmével kezdett foglalkozni az 1978-ban alapított angliai SciSys cégnél. Itthon Rényi Gábor, a későbbi Novotrade elnöke épp olcsó alternatívát próbált találni egy akkori Tungsramban gyártott sakk-gép helyébe, és ekkor ajánlották neki Stein Róbertet. Így behívatta magához, hogy megpróbáljanak külföldi alkatrészekből itthon összerakott sakk-gépek gyártásába kezdeni. Erről aztán kiderült, hogy nem a legnagyobb üzlet, mert az összeszereléshez szükséges alkatrészek deviza igénye nagyobb volt, mint sok, már készen kapható sakk-gép ára.

Viszont utána más, magyar, számítástechnikai alapon működő logikai játékok fejlesztésében is együttműködtek. 1982 decemberében aztán Stein Róbert John Baxterrel, a Commodore angliai részlegének marketing menedzserével tért vissza Rényihez, hogy felkérjék, szervezze meg Magyarországon a számítógépes játékfejlesztés hátterét, és készítsenek játékokat az akkor megjelent Commodore 64 gépekre. Ekkor indult a hosszútávú együttműködés a magyar Novotrade, mint játékfejlesztő cég, és Stein Róbert új cége, az angliai Andromeda Software mint kiadó között.

Stein Róbert volt az, aki először felfigyelt a szovjet fejlesztésű Tetris játékra is, így az, hogy ma az egész világ ismeri, és hatalmas siker lett, nagy részben neki is köszönhető.

Azóta történt

Előzmények