Hivatalosan is bejelentették a Zombi című játékot

A 2012-ben megjelent Zombi U nem volt túl népszerű játék, holott sokak szerint egyáltalán nem volt rossz alkotás. Az utóbbi hetekben többször is feljött, hogy PC-re és asztali konzolokra is megjelenik, de a hivatalos bejelentésre egészen mostanáig kellett várni.

Arról, hogy miben változik a Zombi az alap kiadáshoz képest, illetve, hogy milyen extrákat kapnak majd az új vásárlók, a jövő heti Gamescomon tudhatnak majd meg az érdeklődők. A premierre nem kell már sokat várni, a Zombi augusztus 18-től lesz elérhető PC-re, Xbox One-ra, és PlayStation 4-re.

Azóta történt

  • Premier előzetest kapott a Zombi

    Az erdetileg Nintendo Wii U-ra megjelent játék, mostantól PC-n és az újgenerációs asztali konzolokon is elérhető.

  • Zombis FPS a valóságban

    Egy leleményes csapat új szintre emelte a házi készítésű zombis videókat.

  • Zombi teszt

    A Zombi egy élőholtas videojáték, ami három évig kóborolt a Nintendo haldokló konzolján, de a teremtője megelégelte a céltalanságot és szabadon eresztette a különböző platformokon.

Előzmények