Newell szerint jó lenne, ha a játékosok közvetlenül tudnák támogatni a fejlesztéseket. Elmondása szerint ez az ami igazán foglalkoztatja mostanában, hiszen a játékfejlesztés egy rendkívül költséges dolog, amihez már a kezdetekkor meg kell, hogy legyen a fejlesztés teljes költsége, ami véleménye szerint 10-30 millió dollár között mozog. Tehát érezhető, hogy van némi kockázat. De a lényeg, hogy aki befektet a fejlesztés korai szakaszában, az természetesen ingyen kapná meg a játékot, és a befektetett összegnek megfelelően részesedést is kaphatna a későbbi profitból. Vagyis a játékosok akár csoportosulhatnának is ezzel komolyabb befolyást gyakorolva a projecten. Az elgondolás érdekes, a kérdés, hogy a játékosok fel vannak-e készülve ilyesmire. Ti mit gondoltok?
Azóta történt
-
Egyszerű megoldás a kalózkodás ellen
A Valve egyik embere egy rendkívüli megoldást talált ki a kalózkodás megállítására, a forradalmi ötlet részletei a hírben!
Hír 96
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Drágábban indíthat az új iPhone SE
ma 2025 tavaszán érkezhet az új SE, az Apple az 500 dolláros határig emelhet valamennyit az áron.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
A két Poco F6 mellett érkezik a Poco Pad is
ma A Poco első táblagépe is egy Redmi termék más néven.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Céges verziót mutatott be a HMD a Pulse Plusból
ma Hosszabb szoftveres támogatás és garancia, az Android Enterprise ajánlott irányelvek kipipálása megvan.
- Windows 11
- Plazma TV topic
- Építő/felújító topik
- GoPro Topic
- Xiaomi 13 Lite - dögös vagy, Civi
- Huawei MediaPad M3 - a médiának bejön
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Drágább lett a Pixel 8a
- További aktív témák...