Extra magot kapnak jövőre a PlayStation 4-re fejlesztők

A Sony a következő év első felében szállítja majd azt az új fejlesztőkörnyezetet, amely növeli a fejlesztők számára elérhető processzormagok számát a PlayStation 4 konzolon belül. Mint ismeretes, eddig a nyolcból hat processzormag volt szabadon hozzáférhető, míg kettőt az operációs rendszer használt a különböző háttérfolyamatokhoz. Egy érkező firmware frissítéssel azonban az operációs rendszer hatékonyabb lesz, így már nem lesz szüksége két magra a zavartalan működéshez.

Hasonlót a Microsoft is bevezetett az Xbox One egyik frissítésében, amikor a fejlesztők hat mag mellé megkapták a hetedik mag 20%-át, így az operációs rendszer az egy szabad magon, illetve a hetedik mag megmaradt 80%-án futott. Arról nincs információ, hogy a PlayStation 4 esetében a hetedik mag teljesítményének mekkora része áll majd rendelkezésére a fejlesztőknek, de az efféle optimalizálás eléggé általános a konzolok jellemző életciklusában, tehát annyira nagy változásra nem érdemes számítani.

Valószínű, hogy a konzolokon futó operációs rendszerek és háttérfolyamatok optimalizálásával egyre több erőforráshoz ad majd hozzáférést a Microsoft és a Sony.

Azóta történt