Érkezik a BioShock első része iPhone-ra és iPadra

A 2007-es esztendő legnagyobb sikere volt az első BioShock: fantasztikus grafikája, kézzel fogható atmoszférája és csavaros története játékosok millióit ejtette rabul, több tucatnyi Game of the Year díjat zsebeltek be érte, Ken Levine pedig hozzájutott ahhoz az elismertséghez, amelyhez már a System Shock 2 után hozzá kellett volna jutnia.

A címből sorozat lett, de sok tekintetben az első részhez képtelen volt felnőni bármelyik folytatás. Éppen ezért nagyszerű (és ugyanakkor döbbenetes) hogy kevesebb mint hét évvel a megjelenés után az egész játék érintetlen tartalommal, minimálisan butított grafikával érkezik az Apple hordozható eszközeire. A játék természetesen támogatni fogja a külső kontrollereket (az alant látható közel félórás videó második felétől a hős próbálkozó le is váltja a kissé nyögvenyelős érintőképernyőt), valamint prémium kategóriás áron kerülhet a birtokunkba. Ennek az az oka, hogy a teljes, érintetlen és módosítatlan BioShock élményt kapjuk, nem kell a program egyes részeit külön megvásárolni, a játékban nem lesz in-app purchase. Megjelenés hamarosan, androidos portról egyelőre nincs hír.

Azóta történt

Előzmények