Duke Nukem Forever - összefoglaló

Szerző: Zsoccc | 2010-09-04 08:30 | Rovatok: PC, PS3, Xbox360 | Forrás: GAMEPOD.hu | Hozzászólások (53)

Hihetetlen, de most már szinte biztos, hogy belátható időn belül elkészül a Duke Nukem Forever.

[ Új hír ]

Az ami évekig csak vicckategóriában létezett, és amit a játékvilágban bármikor el lehetett sütni egy jó poénnak, most valósággá vált. A tegnapi nap folyamán, ahogy azt előre megjósolták a Gearbox és a 2K leleplezte az újjáélesztett Duke Nukem Forevert. Ezúttal nem üres beszéd, és hitegetés történt, a játék ott volt ha készen nem is volt, de olyan állapotban, hogy játszani lehetett vele. Mi lesz most velünk? Egy legendával kevesebb? Mire fogunk ezután évtizedekig várni? Na jó, nekem van még egy Shenmue 3 a tarsolyomban, lassan úgy is átveszi Duke szerepét.

Szóval lássuk a részleteket, tegnap este hét órai kezdéssel ugyan nem indult el a sajtótájékoztató, de a Gearbox már nem bírt magával és kitwittelte, hogy Duke visszatér. Ezzel bizonyítást nyert a pletyka, innentől már csak várnunk kellett az élő közvetítésre, ami szintén szép lassan elindult, és láthattuk amint valóban játszanak a játékkal, és valóban működik. Mit működik, olyan igazi Duke jelenettel indít! Duke barátunk egy piszoárt használ a kezdő képsorokon, majd elkezdődik a pokol. Nagy fegyverek, nagy ellenségek, nagy mellek és a megszokott aranyköpések. Minden megvan tehát ami egy Duke Nukem játékhoz kell.

A jelenlévők elmondása szerint az irányítás kifejezetten kézreálló, nincs vele gond - egyébként Xbox360 irányítóval játszottak - és ami hab a tortán valóban van járműhasználat is, ahogy azt korábbi videókban és képeken láthattuk.

Na és honnan jutottunk el idáig? Egészen 1997-ig kell visszamenni, amikor a 3DRealms áprilisban bejelentette a játékot, majd egy több, mint tíz évig tartó hitegetés után a csapat feloszlott, és Duke pályafutása nagyon úgy tűnt, hogy véget ér. A lelke mélyén azonban mindenki tudta, hogy ez nem érhet így véget. Egy idő után pedig egyre biztosabb volt, hogy nem is ért véget.

Képekért katt ide!

Ja, és persze a lényeg! Megjelenni valamikor 2011-ben fog, pontos dátum természetesen nincs, az valahogy nem illene a DNF-hez, és mindenki megnyugodhat lesz PC, PS3 és Xbox360 változat is. Örülünk?


Az első 6 hozzászólás a hírhez

(#1) ViTaZi

Új Válasz Privát 2010-09-04 08:46:53

ViTaZi
(senior tag)

Majd ha megjelenik! :DD Addig nem szabad! :P

braner00 kerüljétek!

(#2) Gergo88

Új Válasz Privát 2010-09-04 08:50:15

Gergo88
(fanatikus tag)

Azt hittem Április elseje még arrébb lesz :DDD
Erre azért kíváncsi leszek!

Basu gasu bakuhatsu busu basu gaido.

(#3) Johnny Cage

Új Válasz Privát 2010-09-04 08:50:25

Johnny Cage
(PH! addikt)

abban az időben, amikor a Duke nagy siker lett, nem volt más ilyen jellegű véres-tökös, kemény egysorosokkal büntető játék és játékhős. mert kb. a Doom-al versengett (aminek sztorija is alig volt), még ha néhány évvel később is jelent meg. de ez a mai ez már egy másik korszak... nem tudom hogy kell e ez nekünk, a DNF egy élethosszig tartó mém, de nem több.

(#4) Gude

Új Válasz Privát 2010-09-04 09:22:58

Gude
(senior tag)

Kíváncsian várom mikor tolják el újra a megjelenést ;]

"Nos, ami engem illet, én optimista vagyok - semmi értelme sincs annak, hogy más legyek."(Winston CHURCHILL)

(#5) Vistaboy

Új Válasz Privát 2010-09-04 09:26:11

Vistaboy
(HÁZIGAZDA)
(LOGOUT blog)

Épp nemrég mondtam Zsoccc-nak reggel, hogy majd csak akkor vagyok hajlandó elhinni, hogy jövőre kijön a DNF, ha már elindítottam a játékot, végigvittem egy szintet, és még akkor sem írja ki azt, hogy a folytatás majd csak akkor, "when it's done." :U ;]

MOD: Nem értem, hogy egyesek konzolon hogyan tudnak nyomni FPS-eket. Én egyszer próbáltam ki valamelyik régi II. Világháborús FPS-t, még az asszony PS1-esén (Akkortájt még volt konzol is a környezetemben, bizony ám. :U ), de 2 perc után egyszerűen abbahagytam, még a járkálás/szétnézés is nehézséget okozott, nemhogy még találjak is el valakit. :DDD

Ui.: Ezt persze dícséretnek szántam, egyáltalán nem konzol-ellenes hsz volt, kéretik nem úgy kommentálni. ;)

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/stay Night

(#6) Tikakukac

Új Válasz Privát 2010-09-04 09:35:49

Tikakukac
(őstag)

Nah ez a hír volt az, amit tényleg 3-szor olvastam el mert nem bírtam elhinni :B

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra...

this page is valid

xhtml . css