Dragon Age III: Inquisition - Bejelentés és első információk

A 2009-ben megjelent Dragon Age: Origins vitathatatlanul az utóbbi idők egyik legjobb szerepjátéka lett. Amikor tavaly az EA/BioWare páros kiadta a Dragon Age II-t, sok rajongónak elvették a kedvét attól, hogy valaha is előrendelje a harmadik epizódot. A játéknak ugyanis szinte semmi köze nem volt az Origins-hez, maximum csak annyi, hogy ugyanabban a világban játszódott.

Ráadásul az egész játék gyakorlatilag egy végletekig behatárolt és leegyszerűsített hack/slash akcióvá degradálódott, amihez képest az Origins egy valódi mestermű volt. Ez aztán szépen ketté is osztotta a játékosokat: voltak olyanok, akik jó ötletnek találták a könnyen kezelhető akciók kiemelkedő szerepét, valamint a párbeszédek csökkentését.

Az Origins rajongóinak viszont pont az nem tetszett a Dragon Age II-ben, hogy nemcsak a helyszínek voltak nagyon behatároltak (Ráadásul gyakorlatilag csak pár helyszín volt és csak ajtókkal változtatták meg annak elrendezését), hanem még döntéseinknek sem volt az ég adta világon semmiféle kihatása a játékra. Az EA sok panaszt kapott emiatt, így már korábban megígérték, hogy a folytatásban másképpen lesz, azaz számítani fognak a döntéseink.

Az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette, hogy dolgoznak a Dragon Age III című játékon, melynek az Inquisition alcímet adták. (Habár a történetről még semmit nem árultak el, a címből sejteni lehet hogy az egyház és az általa eretnekeknek kikiáltottak harca lesz középpontban). A BioWare-nél dolgozó Mark Darrah nyílt leveléből kiderül, hogy a cég eddig sem takargatta a Dragon Age III készültét, hiszen korábban már több erre utaló dologra is fény derült.

Mindazonáltal a bejelentés elég szűkszavúan fogalmaz, hiszen szinte semmit sem árulnak el a játékkal kapcsolatban. Amit tudni lehet a levélből, hogy a Dragon Age III-at a nagy sikerű Origins készítői fejlesztik, tehát ez mindenképpen jó hírnek számít. A játékmenetet tekintve szintén arra törekednek, hogy minden téren jobb legyen a második résznél, ezért egy új motort is készítenek alá.

Ez mondjuk így leírva nem teljesen igaz, hiszen Mark Darrah elmondása szerint a DICE által létrehozott Frostbite 2 Engine-t alakítják majd át annak megfelelően, hogy illeszkedjen a Dragon Age III rendszerébe. Mondjuk az már előre borítékolható, hogy a Frostbite 2-nek köszönhetően valószínűleg nem lesz benne már DirectX9-támogatás PC-n, tehát Windows Vista/Win7/Win8 alá fog készülni.

A játékban 10 társunk lesz majd, mindegyikük egyedi háttértörténettel ellátva. Mivel inkvizítorok leszünk, így sajnos valószínűleg ismét nem lehetünk Tünde vagy Törpe karakterrel, de ne legyen igazam. Remélem azt is, hogy ezúttal nem fogják annyira erőltetni a homoszexualitást, hadd válasszam már ki én azt, kinek akarom csapni a szelet. :)

Mindenesetre én kíváncsi leszek rá, annyit viszont elöljáróban megmondhatok így már az elején: ha a Dragon Age III visszatér az Origins gyökereihez játékmenet, dialógusok, lehetőségek és egyebek tekintetében, akkor valószínűleg megveszem, de ha a DA2 mintájára ez is csak egy látványorientált akciójáték lesz némi RPG elemmel megfűszerezve, tutira nem fog érdekelni.

Azóta történt

Előzmények