[FRISSÍTVE]Böngészőből játszható a rajongói Super Mario 64 felújítása

FRISSÍTVE: Úgy tűnik, hogy a Nintendo nem nézte jól szemmel azt, hogy több mindent is engedély nélkül használt fel a készítő, így eltávolította a projectet. Kár érte.

Az 1996-ban megjelent Super Mario 64 és a Pilotwings 64 voltak a Nintendo 64 konzol legelső játékai. Előbbi egyben az első 3 dimenziós platformjátékok egyike is volt, népszerűségéhez pedig elég annyit hozzátenni, hogy a mai napig több mint 10 millió példányt adtak el belőle. Bár a játéknak készült egy felújítása Nintendo DS-re, egy rajongó úgy döntött hogy teljes mértékben felújítja a régi klasszikust. A Unity motornak hála a program első pályája böngészőből is kipróbálható.

Sajnos akik a teljes játék felújítására számítanak, azoknak rossz hír, hogy a készítő a fenti pályát csak bemutató jelleggel készítette el, nem tervezi a jövőben a teljes remake elkészítését.

Előzmények