Boldog szülinapot, Diablo!

Napra pontosan két éve, hogy 2012. május 15-én a világ játékostársadalmának majdnem a fele várta lélegzetvisszafojtva, hogy végre éjfélt üssön az óra, és elkezdhessenek játszani a Diablo III című hack & slash RPG játékkal. Sajnos az indulás nem volt zökkenőmentes, a hírhedt "Error 37" és "Error 3006" üzenetek sokak életét megkeserítették az első pár napban. Sajnos a Blizzard nem számított ekkora rohamra, a játékból ugyanis egyetlen nap alatt 3,5 millió példány kelt el, és annyian próbáltak meg éjfélkor belépni, hogy a szerverek nem bírták a rohamot.

Azóta már szerencsére minden probléma megoldódott, megjelent a 2.0.1 patch, majd a Reaper of Souls című kiegészítő, a Diablo III eladási mutatói pedig februárban már meghaladták a 15 millió példányt. A Blizzard sok akcióval kedveskedett a kiegészítő indulása előtt, főleg XP-bónuszokkal, és most, a játék második születésnapján egy kifejezetten érdekes ötlettel álltak elő.

Aki május 15. és május 22. között belép a játékba, az most kétszer annyi Rift Fragmentet kap Adventure Mode-ban, valamint 100%-al nagyobb esélye van rá, hogy legendás tárgyakat találjon. Az akció ma éjfélkor vette kezdetét és jövő hét csütörtökön, 05:00-kor ér véget.

Azóta történt

Előzmények

  • Diablo III bemutató - A Gonosz visszatért

    Végre eljött a pillanat... 12 évvel az előző rész megjelenése után ismét itt van Diablo. Lássuk, milyen lett az elmúlt évtized legjobban várt játéka.