Szinte hihetetlen, de ismételten elrepült egy év, és ismételten itt a karácsony. Az ez évre vonatkozó összegzést, és visszatekintést még nem ejtjük meg, azt majd megtesszük az év végi köszöntőnkben. Azt viszont nem mulaszthatjuk el, hogy megköszönjük, hogy eben az évben is velünk tartottatok, és teszitek ezt egyre többen. Az elkövetkezendő napokban feltehetőleg a szokásostól kevesebb mennyiségű új érdekesség kerül fel az oldalra, de két bejgli elmajszolása között azért olykor érdemes lesz ránk nézni. De a mi legfőbb feladatunk erre a napra, hogy boldog, békés, játékokban nagyon gazdag karácsonyt kívánjunk olvasóinknak és családjuknak! Teljen ez a napotok és az elkövetkezendőek úgy, ahogy azt szeretnétek, töltődjetek fel szeretettel, boldogsággal és a játékok mellett fordítsatok kellő időt szeretteitekre is!
Percről percre
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Xperia Pro-C néven új csúcs Sony kompaktot pletykálnak
ma Állítólag 6 hüvelykes kijelzővel és 1" típusú kameraszenzorral próbálkozhat a Sony következő Pro modellje.
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
ma Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Gyorsabb töltést kapott a Realme GT Neo6 SE
ma És ennek okán máris Realme GT 6T-nek hívják.
Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
ma A Spark 20-as széria telefonjaival indítanak hazánkban, a negyvenezertől százezerig terjedő ársávban.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
- Gaming notebook topik
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Politika
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Diablo IV
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- Jogász topic
- További aktív témák...