Steambox [Update: Nem jelentik be idén]

UPDATE: Időközben a Valve főnöke, Gabe Newell pontosította a dolgokat. Elmondása szerint a Steambox különbözni fog a képen látható eszköztől (Ami valójában egy Piston kódnevű Mini-PC). A The Verge oldalnak adott interjújában Gabe Newell elmondta, hogy a Steambox ettől eltérő kialakítással fog rendelkezni, melyet saját maguk fejlesztik ki és értékesítik majd a vásárlóknak. Az eszközön alapállapotban Linux OS lesz (Linux Box), de amennyiben a felhasználók Windows-t akarnak rátelepíteni, azt is megtehetik (Az interjú többi része megtalálható a fentebbi linken). Az alábbi képen az egyik Steambox prototípus látható:

Egy másik ide kapcsolódó hír szerint a Valve nem fogja 2013-ban bejelenteni a Steambox-ot, a Valve-nál dolgozó egyik hardveres mérnök elmondása szerint pontatlan volt az az értesülés, miszerint idén leleplezik a készüléket. Hozzátette, hogy 2013-ban semmit nem fognak bejelenteni, ami a Steambox-al kapcsolatos.

Régi hír:

Már régóta keringenek pletykák a Valve Linux-alapú konzoljáról, a Steambox-ról, melyet főleg a Steam nemrég indult Big Picture módjának kiaknázására terveznek. A legfrissebb jelentések szerint idén fogják bemutatni a nagyközönségnek, így elképzelhető, hogy a CES 2013 rendezvényen tegnap leleplezett készülék valóban a Steambox, noha egyelőre nevet még nem adtak neki, csak egy X6 logó virít az előlapján.

A grapefruit nagyságú "konzolt" az Xi3 fejlesztette ki és a Valve támogatta annak elkészültét. A show-n kiállított darab a cég elmondása szerint egyelőre fejlesztési stádiumban van, még nem áll készen a terjesztésre. Mindössze egy képet sikerült szerezni róla, melyen maga az eszköz látható, rajta a csatlakozókkal (lásd alább). Bár a gép a Valve standján volt kiállítva, az Xi3 mérnökei nem válaszoltak azokra a kérdésekre, melyek a két cég együttműködésére és a készülék műszaki adataira vonatkoztak.

Egyelőre annyit tudni a kiállított masináról, hogy kifejezetten a Steam, valamint annak Big Picture módjának kihasználására tervezték. Ennél fogva otthoni használatra, valamint LAN-partikon való részvételre egyaránt ideális választás lehet. Az Xi3 ügyvezető igazgatója, Jason A. Sullivan elmondása szerint a készülékkel teljesen ki lehet használni a nagy képernyős TV-k nyújtotta előnyöket. Hozzátette azt is, hogy a beépített rendszerének, valamint a jelenlegi piacvezető konzolokét meghaladó teljesítményének köszönhetően több ezernyi játékot élvezhetünk majd az új gépen, ráadásul mindez el fog férni a tenyerünkben.

Összegezve: minden jel arra utal, hogy valóban a Steambox-ot látjuk a képen, viszont a kiállításon semmi erre utaló információt nem voltak hajlandóak elárulni a készítők. OS-ről egy szó sem esett, de mivel a Valve serényen dolgozik a Steam Linux változatán, így nagyon is valószínű, hogy pingvin logós rendszer fogja hajtani az új masinát. Addig is egyelőre kell a kérdőjel a cím mögé, legalábbis amíg hivatalosan be nem jelenti a Valve, hogy igen, valóban a Steambox látható a képen.

Azóta történt

Előzmények