Anyagi gondok miatt felfüggesztette a munkálatokat és komoly elbocsátásokat eszközölt az amerikai Castaway Entertainment vezetősége, informálta a Gamespot-ot a napokban Michael Scandizzo, a stúdió elnöke.
A Castaway Entertainment 2003-ban alakult a Blizzard North bezárása után, a fedélzeten olyan figurákkal, akik valóban oroszlánrészt vállaltak a Diablo, a Diablo 2 és a Diablo 2: Lords of Destruction sikereiben. Az indulást követően a stúdió az Electronic Arts vezetőségével próbált leszerződni, hogy egy meg nem nevezett akció-RPG-n dolgozzanak, korábbi tapasztalataikra alapozva. Az évek során azonban az egyetlen megjelent játékuk az Xbox Live Arcade-es Yaris volt. Mint kiderült két bejelentetlen játékkal is próbáltak kiadót találni, azonban a tárgyalások mindkét esetben megrekedtek, ez pedig nem tett jót a Castaway sorsának.
Scandizzo tájékoztatása szerint a dolgok olyan szerencsétlenül alakultak, hogy mostanra komoly anyagi válság alakult ki a stúdiónál, így kénytelenek voltak felhagyni a munkálatokkal és a 75 fős munkaerő 25 emberét szélnek ereszteni, köztük 6 vezető beosztású fejlesztőt, 10 évnyi közös munka után. "Ha valaki felkínálna egy nagy rakás pénzt, akkor már holnap folytatni tudnánk a fejlesztéseket, de ha így haladunk, néhány hét múlva végleg bezárhatjuk a boltot" - figyelmeztetett a prezident.
S, hogy min dolgozott ilyen vehemenciával a Castaway az elmúlt években? A kialakult krízis következtében a stúdióvezér öt évnyi titkolózás után felfedte, hogy a Diablo tapasztalataiból merítve a Djinn címmel futó akció-szerepjáték volt az egyik bejelentetlen projektjük. A Djinn egy teljesen 3D-s produktum, interaktív környezettel és a történet szempontjából fontos, az oldalunkon harcoló NPC-kkel felvértezve. Az alant látható demó a játék 2005-ös állapotát tükrözi.
Bajban van a Castaway
- Írta: Gamer365
- Forrás: GAMEPOD.hu
Percről percre
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
ph Egyelőre még nincs információ arról, hogy pontosan kinek is szánják és mennyiért ezt a különleges eszközt.
Megjött az ASUS 240 Hz-es, fényes WOLED monitora
ph Az MI-s képességekkel felvértezett újdonság 20 százalékkal jobb fénysűrűséget produkál az egész képátlón átívelve, mint a PG27AQDM.
Xperia Pro-C néven új csúcs Sony kompaktot pletykálnak
ma Állítólag 6 hüvelykes kijelzővel és 1" típusú kameraszenzorral próbálkozhat a Sony következő Pro modellje.
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
ma Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Gyorsabb töltést kapott a Realme GT Neo6 SE
ma És ennek okán máris Realme GT 6T-nek hívják.
- Vicces képek
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Az Apple szerint ejteni kell az USA trösztellenes perét
- A Galaxy A54 és az A34 is megkapta a One UI 6.1-et
- Aliexpress tapasztalatok
- Parfüm topik
- Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
- Politika
- MILC felhasználók szakmai topikja
- További aktív témák...