Immune bemutató (Android)

Éppen egy komolyabb megfázást kúráltam ki éppen, amikor Kéri Attila, vagyis ahogy a Play Áruházban ismert, Keeri megkeresett legújabb játékával, az Immune-nal, úgyhogy jól passzolt a virtuális gyógyulás az igazihoz. Attilát például a Triple Square ügyességi játékból ismerhetik olvasóink, a mostani game viszont mellőzi a pixel art stílust, és inkább az Osmos HD világát idézi meg, hiszen itt is növekvő gömbökkel, jelen esetben védekező sejtekkel kell kordában tartani a járványt okozó vírusokat.

A Unity 3D motorban írt Immune egyszerű, mégis kellemes megjelenésű ügyességi játék, amely nélkülözi ugyan az Osmos utaztató zenéjét (vagy bármilyen zenét a jelenlegi verzióban, pedig passzolna valami atmoszferikus kíséret), viszont hasonlóképpen képes lekötni az embert. A szabályok különböznek: az Immune-ban a cél eleinte egy, majd egyre több, zárt térben faltól-falig pattogó vírus körbezárása ellenanyaggal. Ha sikerült azokat teljes egészében körbevenni a védekező sejtekkel, „megtisztulnak”, és befejezik fertőző pályafutásukat.


[+]

A trükk az, hogy minden pályán véges számú ellentestet lehet elhelyezni a képernyő megérintésével. Minél hosszabban tartja rajta a játéktér egy pontján az ujját az ember, annál nagyobbra nő a gömb, azonban, ha növelés közben egy vírus hozzáér, kipukkad. Az izgalmak akkor kezdődnek, amikor a kártevőket relatíve kis helyre sikerül elszeparálni, és jóval gyorsabban kezdenek pattogni sejtfalról sejtfalra, így éberen kell figyelni a szabad, megtölthető teret. Időlimit nincs, a végső pontozást viszont befolyásolja, hogy hány ellentestből és mennyi idő alatt sikerült megtisztítani a pályát a kártevőktől. Ha elfogy az antitest, még meg lehet várni, hátha pattogás közben beszorulnak a vírusok, ám jellemzőbb, hogy lehet a szintnek újra nekimenni.


[+]

A menü egy kicsit puritán, és játékmódból is csak egy van, maga a játéktér viszont szépen ki lett dolgozva, a háttér kellemesen elmosott, animált és cserélődik, az egymásról lepattanó testek és antitestek pedig nemcsak izegnek-mozognak, hanem dobognak is. A kísérő hangeffektek is rendben vannak. Az Immune ingyenes, és reklámvideó csak néhány pályánként ugrik fel, viszont némileg növelhető az elhelyezhető antitestek száma egy ilyen klip megtekintésével, ha játék előtt úgy döntünk. Elfogadható kompromisszum, Keeri játéka nem szorgalmazza, hogy pénzt költsünk.


[+]

Akadnak sztoriközpontú címek és komoly anyagi háttérrel rendelkező játékok – az Immune nem ilyen, hanem az egyszerű, éppen ezért bármikor elindítható, unaloműző game-ek sorát gyarapítja, legyen szó a munkahelyen, a suliban, otthon vagy a villamoson történő „vírusmentesítésről”. Kéri Attila játéka ide kattintva tölthető le a Play Áruházból, amennyiben a felhasználó készülékén 4.0.3-as vagy frissebb Android fut.

Azóta történt